A Vadóc-táborhoz képes egészen tisztességes 41 fős résztvevői létszámmal indult a tábor július 21-én, kedden délután. Mindenki időre megérkezett és kezdődött az "álmodás".Így utólag, ha jól belegondolok, pont az álmokra jutott a legkevesebb idő ebben a táborban, hiszen - mint tudjuk - nem kimondottan az alvás a fő program ilyenkor. Robi atya kedves, jól megszerkesztett és pont kellően rövid/hosszú előadásai Don Bosco álmain keresztül kalauzoltak bennünket a rend kezdeteinek történetében.
Roland kiválóan hangszerelte az olasz fiatalok által oly szívesen énekelt "Giovanni orizzonti" című dalt, amit mi mostantól már a "Hé, barátom!" kezdetű "vadóctábori ének"-ként ismerünk majd. Az első éjszakai szabadtéri szentmise gyertyafényes hangulatát sajnos az utolsó napra már elhomályosította a sok élmény. Magyar Bertalan mély tanúságtétele többeket elgondolkodtatott: - Egyszer, amint éppen azon igyekeztem, hogy jelen legyek, de ne vegyek részt a szentmisében, azon vettem észre magam, hogy letérdelek.... - hát valahogy így kezdődik el az életünk Isten oldalán.
A táncnak az eddigieknél nagyobb szerep jutott az idei Vadócban, ami jó dolog, pláne, hogy Robi atyának sikerült a két felsőkrisztinai kislányt megnyerni, hogy csángó táncokat tanítsanak nekünk.
Végre megvalósult a már tavaly betervezett lovaglás és lovaskocsizás (ez esetben borulás nélkül...) hála az Abronits-lovardának. Szinte mindenki "letekintett a magas lóról" - még Domonkos is vállalkozott rá, hogy megüli a csodálatosan nyugodt és kedves hátast. Győző és Bálint sok munkával kialakított remek akadályversenye még a 40 fokos hőségben is élvezet volt, és még a legkritikusabb vadócok sem tudtak semmi elmarasztalót mondani róla. - Pont úgy volt összeállítva, hogy kihívás legyen. A feladatok nehezek voltak, de teljesíthetőek és érdekesek. - mondták. Estére pedig megérkeztek Maloványi Laciék és volt szalonnasütés is.
Esztergomban János atya még többet is elmondott volna nekünk erről a csodálatos, nagytörténelmű városról, ha figyelünk rá. Így csak "annyit kaptunk, amennyit megérdemeltünk" - a minimumot. Azért Mindszenty bíboros sírjánál egy rövid időre mindenki elcsendesedett. Az Aquaparkban eltöltött délután - a közös játék, a hullámmedence és a jakuzzi, no meg az infra-szauna jóvoltából - gyorsan elmúlt, és máris jött a vidám est (szegény fekete kandúrral...), az éjszakai tábortűzi beszélgetés, a hosszú búcsúzkodások. Négyen bevállalták, hogy a szaletli alatt töltik az éjszakát, bár nem tudom, mennyire volt kényelmesebb a kőpadló az ágynál...
Aztán?
Reggel GYD egy kicsit megfuttatta a társaságot, majd Márió cetliket kerített, és mindenki írhatott magának levelet, amit majd jövőre kibont. A záró szentmise prédikációjában János atya régi gyerekkori emlékeinket felidézve még elmondott nekünk egy mesét, szétosztottuk a tavalyi cetliket, amiket sokan talányos mosollyal az arcukon olvastak, és a finom ebéd után mehettünk is haza.
És vége lett.
Most már tudjuk Robi atyával, mit jelent "megmenteni egy tábort": nagyon sok munka, töretlen hit, kitartás, igyekezet és rengeteg imádság. De mindez kevés lett volna, ha nem szerepelünk a Jóisten tervében.Több apró csodán keresztül jelezte az Úr, hogy számít ránk, és mi is számíthatunk rá. De az, hogy a kezdés előtt egy teljesen ismeretlen roma család pont azt az összeget adta át Robi atyának, amire szüksége volt, hogy minden tervet megvalósíthassunk, nos, ez egészen "Don Boscó-i" volt.
Summa summárum: jövőre veletek ugyanitt, azaz Péliföldszentkereszten találkozunk a nyár közepén, és lesz Vadóc-tábor, szándékaink szerint újabb élményekkel, más programokkal, és reméljük, hogy legalább ennyien jöttök el, mint az idén...vagy egy kicsivel többen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése