Vadóc-tábor álmokkal és csodákkal

A Vadóc-táborhoz képes egészen tisztességes 41 fős résztvevői létszámmal indult a tábor július 21-én, kedden délután. Mindenki időre megérkezett és kezdődött az "álmodás".
Így utólag, ha jól belegondolok, pont az álmokra jutott a legkevesebb idő ebben a táborban, hiszen - mint tudjuk - nem kimondottan az alvás a fő program ilyenkor. Robi atya kedves, jól megszerkesztett és pont kellően rövid/hosszú előadásai Don Bosco álmain keresztül kalauzoltak bennünket a rend kezdeteinek történetében.
Roland kiválóan hangszerelte az olasz fiatalok által oly szívesen énekelt "Giovanni orizzonti" című dalt, amit mi mostantól már a "Hé, barátom!" kezdetű "vadóctábori ének"-ként ismerünk majd. Az első éjszakai szabadtéri szentmise gyertyafényes hangulatát sajnos az utolsó napra már elhomályosította a sok élmény. Magyar Bertalan mély tanúságtétele többeket elgondolkodtatott: - Egyszer, amint éppen azon igyekeztem, hogy jelen legyek, de ne vegyek részt a szentmisében, azon vettem észre magam, hogy letérdelek.... - hát valahogy így kezdődik el az életünk Isten oldalán.
A táncnak az eddigieknél nagyobb szerep jutott az idei Vadócban, ami jó dolog, pláne, hogy Robi atyának sikerült a két felsőkrisztinai kislányt megnyerni, hogy csángó táncokat tanítsanak nekünk.
Végre megvalósult a már tavaly betervezett lovaglás és lovaskocsizás (ez esetben borulás nélkül...) hála az Abronits-lovardának. Szinte mindenki "letekintett a magas lóról" - még Domonkos is vállalkozott rá, hogy megüli a csodálatosan nyugodt és kedves hátast. Győző és Bálint sok munkával kialakított remek akadályversenye még a 40 fokos hőségben is élvezet volt, és még a legkritikusabb vadócok sem tudtak semmi elmarasztalót mondani róla. - Pont úgy volt összeállítva, hogy kihívás legyen. A feladatok nehezek voltak, de teljesíthetőek és érdekesek. - mondták. Estére pedig megérkeztek Maloványi Laciék és volt szalonnasütés is.
Esztergomban János atya még többet is elmondott volna nekünk erről a csodálatos, nagytörténelmű városról, ha figyelünk rá. Így csak "annyit kaptunk, amennyit megérdemeltünk" - a minimumot. Azért Mindszenty bíboros sírjánál egy rövid időre mindenki elcsendesedett. Az Aquaparkban eltöltött délután - a közös játék, a hullámmedence és a jakuzzi, no meg az infra-szauna jóvoltából - gyorsan elmúlt, és máris jött a vidám est (szegény fekete kandúrral...), az éjszakai tábortűzi beszélgetés, a hosszú búcsúzkodások. Négyen bevállalták, hogy a szaletli alatt töltik az éjszakát, bár nem tudom, mennyire volt kényelmesebb a kőpadló az ágynál...
Aztán?
Reggel GYD egy kicsit megfuttatta a társaságot, majd Márió cetliket kerített, és mindenki írhatott magának levelet, amit majd jövőre kibont. A záró szentmise prédikációjában János atya régi gyerekkori emlékeinket felidézve még elmondott nekünk egy mesét, szétosztottuk a tavalyi cetliket, amiket sokan talányos mosollyal az arcukon olvastak, és a finom ebéd után mehettünk is haza.
És vége lett.
Most már tudjuk Robi atyával, mit jelent "megmenteni egy tábort": nagyon sok munka, töretlen hit, kitartás, igyekezet és rengeteg imádság. De mindez kevés lett volna, ha nem szerepelünk a Jóisten tervében.Több apró csodán keresztül jelezte az Úr, hogy számít ránk, és mi is számíthatunk rá. De az, hogy a kezdés előtt egy teljesen ismeretlen roma család pont azt az összeget adta át Robi atyának, amire szüksége volt, hogy minden tervet megvalósíthassunk, nos, ez egészen "Don Boscó-i" volt.
Summa summárum: jövőre veletek ugyanitt, azaz Péliföldszentkereszten találkozunk a nyár közepén, és lesz Vadóc-tábor, szándékaink szerint újabb élményekkel, más programokkal, és reméljük, hogy legalább ennyien jöttök el, mint az idén...vagy egy kicsivel többen...

Giovanni, egy vidám fiúcska élete

Nyergesújfalun Bosco Szent János gyermekkora volt a napközi témája.Sajnos az eső rányomta bélyegét az idei nyári napközi oratóriumra (de nevezhetnénk akár "őszinek" is). Szinte végig tető alá szorultunk a 9,5 év átlag életkorú zömében aprósággal, akik viszont alig várták volna, hogy egy jót futkározzanak, és igencsak próbára tették az animátorokat. Már hétfőn reggel bebizonyosodott, hogy ez esetben szó sincs a meteorológusok tévedéséről: zuhogott. És a gyerekek csak jöttek, jöttek... a jelentkezett 128 résztvevőből 115 komolyan is gondolta.
A csoportok a kendők színei szerint és animátoraikkal: 1. SÁRGA - Burgermeiszter Lívi, Szexer Ági, Szalontai Norbi 2. KÉK - Dózsa Dani, Fekete Noémi, Németh Zoli 3. BARNA - Moczkó Zsani, Gyarmati Dávid, Pathó Annamari 4. ZÖLD - Hajnal Luca, Németh Balázs, Karáth Vica 5. NARANCS - Lengyel Bálint, Cró Márió, Bártfai Patrícia + Lengyel Csaba, Blaskó Gergő 6. RÓZSASZÍN - Oláh Győző, Gyarmati Gyöngyi, Gagyi Gergő
Mellettük 6 nyolcadikos lányból verbuválódott az "AKCIÓCSOPORT" - Szlávik Adél, Maros Detti, Fekete Orsi, Sujbert Bella, Khéner Marcsi és Szőke Csilla - akik nem voltak a csoportokhoz beosztva, hanem ott segítettek, ahol éppen kellett és ők mutatták be a "napi jelenetet" Bosco Jancsi életéből. Négy műhelyt tudtunk indítani: sport (Győző), zene (Robert), színjátszó (Dózsa Dani) és kézműves (Erzsi néni). Sokat jelentett a kézművesben Both Xénia segítsége, aki tavaly is és idén is önzetlenül a rendelkezésére állt a táborozóknak, személyes jelenlétével és nem utolsósorban nyersanyagban, kellékben nagylelkűen támogatva a tábort. Hálásan köszönjük neki! Czuczai Zsófi tanárnő is beugrott utolsó nap arcfestésre, aminek nagy sikere volt. A gyerekek a beszélgetős-csoportokba életkor szerint voltak beosztva. A tábori himnuszt idén teljes egészében Dózsa Dani szerezte.
Kedden a kirándulás a tavakhoz elmaradt, így a nagy akadályverseny is. A délután nagy fejtörést okozott, mivel a torna érettségi miatt akkorra már mindenképpen el kellett hagyni a tornatermet. Szerencsére segítségünkre sietett a MűvHáz nagyon kedves és készséges fiatal igazgatója (meg is éljeneztük), aki befogadott bennünket és fedelet adott a fejünk fölé erre az esős délutánra. Megnéztük az Álomlátó fiút, majd még egy aranyos rajzfilmet. Utána a színjátszósok kihasználva a színpad nyújtotta lehetőséget, bemutatták több variációban a halhatatlan "Elhagyott a Pistá"-t, majd az animátorok egy fergeteges bans-sorozattal kellően megmozgatták a gyerekeket, végül mehettek haza. Szerdán reggel már nem reménykedtünk, hogy esetleg hosszabb-rövidebb gyalogtúrával kombinálva juthatunk ki Szentkeresztre. Sajnos számháborúzni sem tudtunk, és a lovaglás sem esett olyan jól zuhogó esőben. Ráadásul a lovaskocsi megcsúszott és felborult, rajta az utolsó csoport gyerekkel, akiknek hála Istennek az ijedtségen kívül más baja nem lett. A nap fő attrakciója az aprócska békák összefogdosása volt. (Béla atya nagy örömére...) Volt, aki életében először vett részt szentmisén, és Győző meg Csabi irányítása alatt tíz kis ministráns sorakozott fel az oltár körül. A szaletli alatt szorongtunk szinte egész nap, várva, hogy félórákra elálljon az eső. Ervin atya is kijött egy rövid időre, hogy "gyereket lásson". Azt mondja, amióta rosszul hall, már nem zavarja a nagy zsivaj sem. Az animátorok rátermettebbje társasozva, gyöngyöt fűzve próbálta lekötni a sok gyereket, de a legélénkebbek még így is visszafoghatatlanul, bőrig ázva rohangáltak össze-vissza. Csütörtökön a szőnyi strand helyett az esztergomi Aquaparkba ment a társaság. Béla atya kellő komolysággal a "lelkére beszélt" kicsinek és nagynak, így minden különösebb megrázkódtatás nélkül átvészeltük az élményfürdő-rejtette veszélyeket és mindenki épségben hazatért. Pénteken végre egy kis napot is láttunk. Délelőtt használhattuk a focipályán felállított színpadot (délben már lebontották), legalább egy kis ízelítőt kapva és adva abból, milyen lett volna, ha nem esik. Czuczai Zsófi ecsetje nyomán egy egész falka mindenféle állat rohangált az udvaron ("Don Bosco 9 éves kori álma"), és alig tudtuk rábírni a társaságot a gyöngy karkötő fűzés befejezésére. A szülők is megcsodálhatták a héten készült "műremekeket" -- különböző terményképeket, szalvétával és viaszirónnal díszített gyertyákat, pipaszurkáló-macikat és poszméheket, karton katicabogarakat és festett kavicsokat -, meghallgathatták a tábor himnuszát és betekinthettek a színjátszók műhely-titkaiba. Anyukák, apukák és nagymamák kifejezték sajnálatukat, hogy már vége a napközinek, és közölték, hogy ami őket illeti, egész nyáron tarthatna.