Évközi idő

Évközi idő

Pünkösd után az egyház egy nagyon különleges időt kezd el az egyházi évben: az évközi időt.

Alkalom ez, hogy jót tegyünk. Alkalom, hogy tanúságot tegyünk a már hallott és megtapasztalt krisztusi igazságokról.

Nagyböjtben Jézus megváltásának művét vártuk. Lelkileg kerestük, hogy egyre tisztábban be tudjuk fogadni a megváltó üzenetét.

Húsvét ünnepében megkaptuk az igazi örömhírt, ami lángra gyújtja szívünket. Az örömhír nem más, mint a megváltás üzenete: Jézust keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és meghalt. Majd harmadnapra feltámadt és él! Ez az az üzenet, amit minél jobban és teljesebben meg kell értenünk...

Pünkösdkor pedig megkaptuk azt a segítőt, aki nem csak megérteti velünk egyre jobban a krisztusi üzenetet, hanem segít is minket abban, hogy ezt minél több embernek el tudjuk mondani.

A mostani idő pedig alkalmat ad arra, hogy a már megismert üzenetet átültessük a gyakorlatba és növekedjünk a jó cselekedetek által.

Egy napon megtudta egy ember, hogy Isten meg akarja látogatni őt.

- Engem? – aggodalmaskodott. A saját házamban?

Nekilódult, keresztül-futott a szobákon, föl- és le a lépcsőkön, fölmászott a tetőig, leszaladt a pincébe. Most, hogy Istennek kellett jönnie, más szemmel nézte a házat.

- Ez lehetetlen! Szegény fejem! – panaszkodott. – Senkit sem fogadhatok ilyen rendetlenségben! Minden piszkos! Tiszta disznóól. Nincs egy árva hely, ahol pihenni lehetne. Még belélegezni való levegő sincs.

Kitárta az ajtókat és az ablakokat.

- Testvérek! Barátok! – kiáltotta. – Valaki segítsen rendet rakni! De gyorsan!

Aztán nagy erővel söpörni kezdett.

A sűrű porfelhőn keresztül, melyet fölvert, meglátott valakit, aki segíteni ment oda. Ketten jobban haladtak. Kihordták a fölösleges limlomokat, fölhalmozták őket és elégették. Letérdeltek, és jól feltörölték a lépcsőket meg a padlót. Sok vödör víz kellett az ablakok megtisztításához. Még a legrejtettebb sarkokba befészkelődött piszkot is kikergették.

- Soha nem készülünk el! – lihegte az ember.

- Elkészülünk! – mondta a másik nyugodtan.

Folytatták a munkát, fej-fej mellett, mindennap. Végül a ház már újnak tűnk; ragyogott és a tisztaságtól illatozott.

Mikor leszállt az éj, a konyhába mentek és megterítettek.

- Most már jöhet a látogató – mondta az ember. – Most már jöhet Isten. Vajon mire várhat?

- Már itt vagyok – mondta a másik és leült az asztalhoz. – Ülj le és egyél velem!
(Bruno Ferrero)

Isten minden nap meglátogat téged. Kell, hogy észrevedd és dolgozz vele!